Tanáraink

Budapest

Andor Krisztián - zongora

Zenei tanulmányaimat 4 évesen kezdtem a Hubay Jenő Zeneiskolában. 6 éves koromtól a Magyar Rádió Gyermekkórusának tagja voltam nyolc éven keresztül. 11 éves koromban már tudtam, hogy zenei pályára megyek, így tanulmányaimat a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytattam, Kékesi Judit osztályában. 2011-2017-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója voltam, tanáraim Kemenes András, Wagner Rita és Csalog Gábor voltak. Utolsó zeneakadémiai évemben, Erasmus növendékként Salzburgban csiszolhattam tudásomat Rohmann Imre és Kurucz Tünde osztályában. 

Tanítás mellett rendszeresen koncertezem. 

Érdeklődésem középpontjában a kamarazene áll, fontosnak tartom, hogy a növendékeimet is bevonjam az együtt zenélés örömébe. 

Balla Roxána - furulya

1993-ban születtem Szolnokon. Zenei tanulmányaimat a kecskeméti Kodály Zoltán ének-zenei általános iskolában kezdtem. Kezdetben furulyázni, majd hegedülni tanultam, a hegedűvel párhuzamosan kezdtem el később oboázni. Szakközépiskolai tanulmányaimat végül oboa szakon folytattam. Elvégeztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet, ezzel párhuzamosan a Szolnoki Szimfonikus zenekarban játszottam. 

A tanítás fontos részévé vált az életemnek. Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni. Fantasztikus érzés segíteni őket a fejlődésben, átadni azt a tudást, amit én szereztem. Öröm látni a lelkesedésüket. Legfőbb elvem, hogy a gyerekek szeressék a zenét, örömet okozzon számukra a zenélés, mindemellett a precíz munkára is igyekszem őket megtanítani.

Bánfi Barna - szaxofon

Bánfi Barna vagyok, szaxofonművész. 2017-ben diplomáztam kitüntetéssel a Bécsi Zeneakadémián, majd 2019-ben művésztanári végzettséget szereztem. Alap-, közép-, és felsőfokú szinten is tanítok, és rendszeresen koncertezek itthon és külföldön egyaránt. A tanítás során arra törekszem, hogy bevezessem a növendékeimet a szaxofon rejtelmes világába, legyen szó klasszikus vagy jazz zenéről.

Bertók Gabriella

1972-ben születtem Nagykanizsán. 9 éves koromban kezdtem zenét tanulni a nagykanizsai zeneiskolában. Középiskolai tanulmányaimat a Landler Jenő (ma Batthyány Lajos) Gimnáziumban végeztem, itt érettségiztem 1990-ben. 1994-ben tanári diplomát szereztem a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen matematika – ének-zene szakon. 1995-ben kezdtem szolfézst tanítani az intézményben.

Legfontosabb alapelvem: „úgy tanítani az éneket és a zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulónak, s egész életére beleoltsa a nemesebb zene szomját.” (Kodály Zoltán)

Telephely: Budapest
Művészeti ág: Zeneművészet
Szaktárgy: szolfézs
Bress Bálint - gitár

Zenei tanulmányaimat 8 évesen kezdtem a Józsefvárosi Zeneiskolában Mosóczi Miklós növendékeként, azonban a zenei pálya mellett csak az érettségi megszerzése után döntöttem. 2011-ben nyertem felvételt a Zeneakadémiára Eötvös József gitárművész osztályába, 2014-2015-ig Erasmus ösztöndíjjal Olaszországban tanultam Giampaolo Bandini irányítása alatt. Mesterkurzusok keretén belül olyan művészektől volt lehetőségem tanulni, mint Carlo Marchione, Judicael Perroy és Lukasz Kuropaczewski. Kitüntetéses művész master diplomámat 2017-ben, a művész-tanárit pedig 2018-ban vehettem át. Az egyetemi évek alatt több nemzetközi és hazai versenyen szerepeltem eredményesen, illetve elnyertem a Bank of China ösztöndíjat, emellett kétszer részesültem „A Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj”-ban. Nem csak szólistaként, kamarazenészként is igyekszem aktív maradni, különös figyelmet fordítva a kortárs magyar zeneszerzők iránt. 2014-óta vagyok a Józsefvárosi Zeneiskola,  2018-óta pedig az Overtones Zeneiskola gitártanára.

Tanárként a hangszerjáték alapjainak helyes elsajátítása mellett kiemelt figyelmet fordítok az addig tanultak önálló alkalmazására. Legfontosabb célom, hogy a növendékek az alapvető hangszertechnikai és zenei elemeket tanári segítség nélkül is magabiztosan tudják használni.

“A legjobb tanár éppen az, ki lassanként feleslegessé teszi magát.” (George Orwell)

Csákány-Dedics Fruzsina – furulya, fuvola

1993-ban születtem Miskolcon. Zenei tanulmányaim az általános iskolában kezdődtek. A Zeneművészeti szakközépiskolát Miskolcon kezdtem, de Budapesten fejeztem be, Dratsay Ákos növendékeként. 2013-ban felvételt nyertem a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti karára, ahol a fuvolaművész diploma mellett, a fuvola tanári diplomámat is megszereztem. Középiskolai tanárom szakma iránti elkötelezettsége vitt arra az útra, hogy zenetanár legyek. Úgy gondolom, hogy a zenei pályára való felkészülés mellett, a zene szeretetére való nevelés is egy igen fontos szempont. Mindemellett hiszek a zene mindenre kiterjedő jótékony hatásában.

Farkas Zsófia – képzőművészet

Szobrászművész és rajz-vizuális kultúra tanár vagyok, 2000-ben diplomáztam a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.
2004 óta foglalkozom képzőművészet- és rajzoktatással, 6-tól 18 éves korig.
Foglalkozásaimon a képzőművészeti, illetve kézműves technikák, anyagok megismerésével és elsajátításával együtt fontosnak tartom a szabad alkotást is. 
Óráimon igyekszem kötetlen, családias légkört teremteni, azért, hogy a gyermekek határtalan fantáziája és kifejezőkészsége minél felszabadultabban tudjon utat törni magának. 

Fehér Lili - zongora

1995-ben születtem Vácon. Zenei tanulmányaimat ötéves koromban kezdtem, majd később a váci Bartók Béla Zeneiskolában és a Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolában folytattam. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus zongoratanári szakát végzem. 

Szenvedélyem a tanítás és a gyerekekkel való közös munka. 

Fő mottóm: „Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.”  (Kodály Zoltán)

 

(Ha szükséges, akkor bemásolom néhány eredményem) 

2011-ben a Bartók Béla Nemzetközi Zongoraversenyen 1. helyezést ért el.

2015-ben a 15. Országos Zongoraversenyen Különdíjat kapott

2017-ben a Danubia Talents Nemzetközi Zongoraversenyen 3. helyezést ért el 

2014-től minden évben meghívott ösztöndíjasa a György Ádám Kastélyakadémiának.

Kérges Barnabás - zongora

Kérges Barnabás vagyok, 2018-ban zongoraművész diplomát, egy évvel később kamarazene-művész diplomát szereztem a Zeneakadémián. Öt éve tanítok alap- és középfokon, Zsámbékon, Kecskeméten és Budapesten.

A zenetanulásban fontosnak tartom, hogy a gyerekekkel közös munka során megértsük a zene természetét, megtapasztalhassuk a muzsikálás örömét, és hogy ezt a tudást és örömöt megtanuljuk megosztani.

Korb Vanessza - hegedű

Hegedű tanulmányaimat 4 évesen kezdtem a kecskeméti Zeneiskolában, majd a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában végeztem. Alapdiplomámat a budapesti Zeneakadémián kitüntetéssel kaptam meg. Idén szeptembertől a Zeneakadémia utolsó éves hallgatója leszek.
Országos és nemzetközi versenyeredményeim mellett számos koncertturnén vettem részt a Szekszárdi Kamarazenekarral, felléptem a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar, a Virtuózok Kamarazenekar és a MÁV Szimfonikus Zenekar szólistájaként is.
Tanári pályám célja, hogy megszerettessem a zenét a gyerekekkel, a hegedűjáték örömforrássá váljon számukra.

Tanítás mellett rendszeresen koncertezem.

Érdeklődésem középpontjában a kamarazene áll, fontosnak tartom, hogy a növendékeimet is bevonjam az együtt zenélés örömébe.

Olgyai Gergő

1992 – ben születtem Cegléden, klasszikus gitárral 14 éves koromban kezdtem foglalkozni, a konzervatóriumot a Batók Béla zeneművészeti szakközépiskolában végeztem Szilvágyi Sándornál. Jelenleg a Zeneakadémia mesterképzésén tanulok.

Fontos része életemnek a tanítás, hogy azt a tudást melyet nagyszerű tanáraimtól s magam csiszolásával tanultam átadhassam más fiataloknak is és megismertessem velük a zene és a gitározás örömeit.

Telephely: Budapest
Művészeti ág: Zeneművészet
Szaktárgy: gitár
Páljános Anna – furulya, fuvola

Páljános Anna Léda vagyok, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem- Fuvola Előadóművész szakán tanulok. Az egyetem mellett tanítok is, ami óriási öröm számomra, hiszen nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni. Az Overtones Zeneiskolában 2019-ben kezdtem el tanítani. A kollégák és az igazgatóság rendkívül kedvesek és támogatóak, így mindig öröm a zeneiskolában lenni. 

Péter Anikó - ének

Tanulmányaimat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytattam, ahol művésztanári, kamaraművészi és operaénekesi diplomát szereztem. A Luciano Pavarotti énekverseny középdöntőse voltam, számos énekkurzuson vettem részt, gyarapítva énektudásom.
Operaénekesként számos európai országban vendégszerepeltem. Énekeltem Japánban, Kínában és az Amerikai Egyesült Államokban is.
Úgy gondolom, hogy a hangképzés egy igen sokszínú feladat, mely során nemcsak az éneklési készség fejlődik, de számos értékes tulajdonság is felszínre kerülhet, úgymint az önismeret, fegyelem, kitartás és természetesen a zene szeretete is.

Puporka Melánia - zongora

Puporka Melánia vagyok, okleveles zongoraművész – tanár. Diplomámat a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szereztem olyan kiváló művészek iránymutatásával, mint Szokolay Balázs, Baranyai László, Jandó Jenő, Dráfi Kálmán. 
Külföldön és hazánkban egyaránt közreműködtem szóló, illetve kamara produkciókban. Sikerrel bővítettem tapasztalataim nemzetközi  versenyeken, mesterkurzusokon. 
A tanítás számomra szenvedély, hivatás. Immár  8 éve foglalkozom zenét tanulni vágyókkal minden korosztályból. Célom, hogy megszerettessem a gyerekekkel a klasszikus zenét, illetve kibontakoztassam a bennük rejlő tehetséget, kreativitást. 
Minden gyermek külön egyéniség, így ehhez igazítom módszereimet, elősegítve ezáltal a folyamatos fejlődést.
Növendékeim számos fesztiválon, koncerten vesznek részt, legutóbb a Nemzetközi Zenevarázslat zongoraversenyen ért el növendékem arany minősítést. 

Szemadám Tamás

Budapesten születtem 1993-ban, gitározni 7 éves koromban kezdtem el Budai Lehelnél. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója vagyok, és nagyon örülök, hogy az Overtones zeneiskolában taníthatok. A zenetanulás egy hosszú folyamat, amelyet csak kemény munkával lehet csinálni, ez komoly feladat mind a gyerekeknek, mind a szülőknek, viszont: “A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.” Kodály Zoltán

Telephely: Budapest
Művészeti ág: Zeneművészet
Szaktárgy: gitár
Telek Zita – szolfézs

1994-ben születtem Cegléden. 7 éves koromban kezdtem zenét tanulni a ceglédi zeneiskolában. Középiskolai tanulmányaimat Kecskeméten a Kodály Iskolában végeztem ahol Papp Rita volt szeretett főtárgy tanárom. Első diplomámat a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán szereztem karvezetés- egyházzene szakon. Jelenleg a Zeneakadémián tanulok művésztanári szakon. 
Fontos része az életemnek a tanítás. Számos nagyszerű tanár tanított és tanít mostanáig, sokszor ebből merítek. Szeretném átadni azt a tudást és szeretetet a zene iránt, amit én is megkaptam gyermekként. 
   „Utóvégre lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi, akik azon fáradozunk, hogy minden gyermek kezébe kapja a jó zene kulcsát, s vele a rossz zene elleni talizmánt, azt akarjuk, ne úgy járja végig útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos kerteken.” (Kodály Z.)  
Telephely: Budapest
Művészeti ág: Zeneművészet
Szaktárgy: szolfézs 

csurgó és környéke

Bali Judit
Cseszkóné Borovics Melinda

1987-óta tanítok. Számos megyei, regionális és országos versenyen vettem részt növendékeimmel. Az évek során több arany minősítést és különdíjat is elhoztunk. 2009-ben tanári különdíjjal jutalmazták munkámat.

Szeretek tanítani. A zene az érzelmek kifejezésének, megélésének egyik eszköze lehet, gazdagítja a gyermekek belső világát. A gyermekkori aktív zenélés egész életre szóló fejlesztő hatással bír, javítja a koncentrációs képességet, a memóriát, mérhetően javítja a szellemi teljesítményt.

Tanári hitvallásom: „Zene nélkül az élet tévedés lenne .Emberré válni művészet, ebben az értelemben a zene segít nekünk emberré válni.” (Nietzsche)

Telephely: Csurgó
Művészeti ág: Zeneművészet
Szaktárgy: zongora
Ferge Rita
Füstös Gábor
Telephely: Csurgó
Művészeti ág: Táncművészet
Szaktárgy: néptánc
Jánosiné Árvai Zsuzsanna

Nagykanizsán születtem. Az általános iskolát és a gimnáziumot Nagykanizsán végeztem. 1981-ben szereztem diplomát a Pécsi Tanárképző Főiskola Népművelés Ének-zene szakán. Zongora szakból zeneoktatói működési engedélyt szereztem a Főiskolán.

1981-től 1988-ig Letenyén az Állami Zeneiskolában dolgoztam. 1988-tól a nagykanizsai Állami Zeneiskolában tanítok zongorát. Célom a zene megszerettetése, a zenei stílusokban való jártasság, a kamarazenélés – ahol az együtt játék, az egymásra figyelés a legfontosabb – elsajátíttatása, a gyerekek korának és képességeinek megfelelően.

 
Telephely: Csurgó
Művészeti ág: Zeneművészet
Szaktárgy: zongora
Katzné Szabó Marianna

1981 óta tanítok zongorát. A zene segítségével próbálok hatni tanítványaim szellemi világára, ízlésére,erkölcsi eszményeikre.2009-től zeneterapeutaként is foglalkozom gyermekekkel.

Tanári hitvallásom: “A titok nyitja a tanár személyiségében rejlik. A személyiség a tanár egyik legfőbb kincse.”

Még egy gondolat: “Aki lehajol a gyerekekhez görbén marad, aki közéjük telepszik, a szemükbe nézhet.”  (Varró Margit)

Tevékenység:
Telephely:
Csurgó
Művészeti ág:
Zeneművészet
Szaktárgy:
zongora
Kócs Mariann

Tanulmányok:

Általános Iskola Zákány (1983)
Landler Jenő Gimnázium Nagykanizsa (1987)
Tanítóképző Főiskola Kaposvár (1992)
Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola ének-zene szak Szombathely (2001)
Képzettségek:

általános iskolai tanító
ének-zene tanár

Telephely: Csurgó
Művészeti ág: Zeneművészet
Szaktárgy: szolfézs

Kovácsné Kővágó Anna

Telephely: Csurgó
Művészeti ág: Szín- és drámajáték

Merész Máté

Merész Máté Balázs szobrászművész-tanár vagyok. Középiskolai tanulmányaimat a Pécsi Művészeti Szakközépiskola szobrász szakán végeztem, majd érettségi után (2009) a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán tanultam tovább Budapesten, ahol 2014-ben Szobrászművész, 2015-ben pedig Képzőművész-tanár diplomát szereztem.

2015 és 2017 között, Szőke Gábor Miklós műhelyében dolgoztam szobrászként, ahol több monumentális köztéri szobrot készítettünk külföldön és Magyarországon egyaránt, Szőke Gábor Miklós tervei alapján. 

2017 és 2018 között, magánvállalkozóként működtem. 

2018 óta dolgozom az Overtones Alapfokú Művészeti Iskolában, mint Képzőművész-tanár. Célom, hogy tanítványaim megtapasztalják az alkotás örömét és az általam tanított technikák segítségével fejlődjön esztétikai érzékük, kreativitásuk és problémamegoldó képességük.

Pappné Kovács Andrea

Vésén lakom és a Véssey Mihály Általános Iskolában dolgozom főállásban. Tanító, ének és történelem szakos tanár vagyok. A főiskolai végzettségemet a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskolán, (ma Kaposvári Egyetem) és a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán szereztem. Már 25. éve tanítok, főleg felső tagozatban, és az osztályfőnöki feladatokat is ellátom. Mindezeken kívül az iskolai és községi társadalmi ünnepek, és általános iskolai kirándulások szervezésében veszek részt. Az Overtones Alapfokú Művészeti Iskolának már 15 éve dolgozom óraadó tanárként. A környék sok általános iskolájában tanítottam, Vésén, Inkén, Iharosberényben, Nagybajomban, Kutason, Segesden és Csurgón. Több tantárgyat is oktattam, szolfézst, népi éneket, kreatív zenei gyakorlatot.

Telephely: Csurgó
Művészeti ág: Zeneművészet
Szaktárgy: szolfézs

Rónai Gábor
Vízvári Valéria

Szombathelyen végeztem, ének-zenetanár, karvezetés szakon. Általános iskolákban tanítok ének-zenét, 5-8. osztályig illetve több énekkart is vezetek. Az Overtones Alapfokú Művészeti Iskolában – Murakeresztúron – 2013. szeptembere óta tanítok szolfézst és zenetörténetet.

Telephely: Csurgó
Művészeti ág: Zeneművészet
Szaktárgy: szolfézs

Vámos Béla

marcali és környéke

Andricz Gabriella
Bodnár Sándorné

1983-ban diplomáztam Debrecenben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán fafúvós- és szolfézstanárként. 2013-ban a Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán Master diplomát, 2016-ban pedig pedagógus II minősítést kaptam. Zenetanításom során a tehetséggondozás mellett hangsúlyt fektetek, a ”zene legyen mindenkié” (Kodály) elv gyakorlati megvalósítására. Ezért az esetleg hátrányos helyzetű, vagy nehézségekkel küzdő gyermekek fokozott segítését is nagyon fontosnak tartom. A zenélés öröméhez juttatás mellett a hangszeres játék, a zene segítségével, a zene transzfer hatásának is köszönhetően, hatékonyan fejlesztem növendékeimet.

A tanításomban kiemelt szerep jut a társas zenélésnek. Tanítványaim már a hangszertanulás elejétől kezdve folyamatosan megélhetik a kamaramuzsikálás élményét, egy magasabb szint elérése után pedig fúvószenekarban, zenei együttesekben is muzsikálhatnak. Több évtizedes, lelkiismeretes zenetanári munkám során sok növendékem került zenei pályára, számtalan versenyeredménnyel is büszkélkedhetek. Pedagógiai munkám mellett magam is aktívan muzsikálok, különböző kamara, illetve zenekari produkciókban lépek fel rendszeresen. A sok éve, rendszeresen megrendezésre kerülő zeneiskolai nyári fúvóstábor egyik fő szervezője és megvalósítója vagyok. Az Overtones Alapfokú Művészeti Iskola zenei tagozatának munkájában 2016 szeptemberétől veszek részt fafúvós tanárként.

Ferge Rita

Sármelléken nőttem fel, a Keszthelyi Vajda János Gimnáziumban érettségiztem, ahol jelenleg tanárként dolgozom. Az első tanári diplomámat (matematika-rajz szakos) Szegeden szereztem, később elvégeztem a magyar nyelv és irodalom, illetve a mozgóképkultúra és médiaismeret szakot is. 2011-ben – szintén Szegeden – vizuális és környezetkultúra tanár mesterszakot végeztem.

Az alapfokú művészetoktatásban 1999 óta dolgozom képző- és iparművészet tanszakon elsősorban rajzolást, festést, mintázást, kézműves és kerámia műhelygyakorlatot.

Telephely: Marcali
Művészeti ág: Képző- és iparművészet

Csámer Zoltán

Kiss Alfréd
Molnárné Csécs Ágnes

1951-ben született Marcaliban. Ének- zene tagozatos általános iskolába járt, Kodály-módszerrel tanult. 1977-ben ének­-zene szakos tanári diplomát szerzett a Pécsi Tanárképző Főiskolán. 1974 óta tanít Sávolyon az általános iskolában, ahonnan 2009-ben nyugdíjba vonult.Óraadóként 2013-ig tanította az ének tantárgyat és vezette az iskola kórusát. Életében mindig jelen volt a zene, különösen a népzene, a néphagyományok ápolása, gyűjtése. Fiatalon népdaléneklőként gyakran szerepelt és sikereket ért el az akkori Kulturális Seregszemléken. Náptáncolt is, a többszörös arany minősítésű Baglas Néptáncegyüttes alapító tagjai között volt.Saját gyermektánc csoportjai is szép eredményeket értek el, arany minősítést is. A néptáncos évek befejezése óta a Balatonkeresztúri Bárdos Lajos női karban énekel.

Mindig foglalkozott népdaléneklő gyerekekkel.Sokan közülük eljutottak megyei versenyekre és az arany minősítéssel kiérdemelték az országos versenyeken való szereplést. Mindig vezetett gyermekkórust. Nagyon fontosnak tartotta a zene, az éneklés megszerettetését, hogy tanítványai úgy hagyják el az iskolát, hogy minél gazdagabb népdalkincs birtokában legyenek. Nyugdíjba vonulása óta a Sávolyi Dalkör vezetője. Az Overtones Alapfokú Művészeti Iskolában 1995 óta tanít szolfézs tantárgyat és igény szerint népének tantárgyat.

Telephely: Marcali
Művészeti ág: Zeneművészet
Szaktárgy: szolfézs

Németh Csongor

2004-ben érettségiztem Zalaegerszegen a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban.

További – szakirányú – végzettségeim:

2006: Dekoratőr és kirakatrendező (Munkácsy – Ady Dekoratőr Iskola, Zalaegerszeg)

2010: Rajz–Vizuális Kommunikáció (Kaposvári Egyetem)

Tanári munkámat az Overtones Alapfokú Művészeti Iskolában kezdtem 2013-ban.

A tanítás mellett – levelezőn – alkalmazott grafikát tanulok.

Telephely: Csurgó
Művészeti ág: Képző- és iparművészet

Telephely: Marcali
Művészeti ág: Képző- és iparművészet

 

Polster Ildikó

Zenei tanulmányaimat Szombathelyen kezdtem, a Zeneművészeti Szakközépiskolában, ahol zongora szakon érettségiztem. Ezután Szombathelyen végeztem a Berzsenyi Dániel tanári karon, ének-zene szakon. Itt kiváló tanáraim voltak, pl. Horváth Rezső, az Erkel Kórus örökös karnagya, Károlyi Pál, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző. Húsz éve foglalkozom tanítással, tíz évig voltam a Lavotta Kamarazenekar szólóénekese, akikkel verbunkos zenét játszottunk. Együtt koncerteztünk Rolla Jánossal, a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertmesterével, melyet videó felvétel is őriz az utókornak. Az a szép a zenélésben, hogy akik szeretik a zenét, még ha keveset is találkoznak, valami különös módon értik és érzik egymást és örömöt teremtenek hallgatóiknak ezen a csodálatos nyelven, a zene nyelvén. Hat évig foglalkoztam kórusvezetéssel, hét évig zongora és magánének oktatással, vezettem fiúkórust, női kart, színházi előadásokat rendeztem tanítványaimmal. Bármelyik részét tanítottam a zenének, mindig nagy szívvel és kitartással tettem. Több tanítványom zenei pályára lépett. Kórusaimnak és a Lavotta Kamarazenekarnak is rendszeres vendége vagyok. Úgy gondolom, csak azt adhatjuk át másoknak, amit értünk és szeretünk. A zene nemcsak egy hangszer, nemcsak egy kórus éneke, nem csak elmélet, a zene egy nagy egész, melyet megismerni öröm és boldogság. A zene a lélekből ered és lélekig hatol.

Ahogy a „Valahol Európában” című musicalben énekelik: „Lehet egy dal, vagy ritmus, vagy zaj, egy árva hang, egy jel, a zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel! Mert a jó, a rossz csak szó, olyan, ami sokszor változó, de egy ismerős hang, az megmarad, máris érzed, hogy védve vagy, a dal egy biztos hely!”

Várom új növendékeimet, hogy megismerjük a hangszer és a zene rejtett kincseit. Induljon a kincskeresés!

Rónai Gábor

1965-ben született Szombathelyen. Diplomáját a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán valamint a Magyar Iparművészeti Egyetem Vizuális és Környezetkultúra szakán szerezte. A BME-n színdinamikai szakmérnöki, a Károli Gáspár Egyetemen kifejezés-pszichológiai képzésen is részt vett. Színtani kutatásokkal, alkotótáborok vezetésével, és képzőművészeti terápiával is foglalkozik. A festészeten kívül a vizuális és mozgóképkultúra, intermédia, textiltervezés, reklámgrafika, tervezőgrafika, az ötvös mesterség, az egyedi ékszerek tervezése és kivitelezése is szerepel tevékenységei között. Jelenleg a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kar Szakmódszertani Tanszékének oktatója. Tagja a Kapos Art Képző és Iparművészeti Egyesületnek, amellyel csoportos, és nemzetközi kiállításon vesz részt, számtalan egyéni kiállítása mellett.

Az alkotásait elektrográfiai hozzáállású kutatások előzik meg, melyben tisztázódnak a szín- és formakotrasztok hatásai és a kompozíciós problémák. A stílusbéli jegyeket tekintve az expresszionizmus, a konstruktivizmus és a lírai absztrakció összecsúszását tapasztalhatjuk. Ezen jegyeket erőteljes gesztustartalmakkal oldja fel, vagy erősíti meg. Festményeit, színsziporkáit, mélyen belülről fakadó, harsogó színekkel festi, melyek magával ragadó, néhol sokkoló virtustáncként jelennek meg. Technikai, eszközbéli hozzáállása a régi mesterek felé tiszteleg, hiszen a festékeket saját maga állítja elő porított pigmentekből, így válik az alkotási folyamat részévé ez az elmélyülés.

Telephely: Marcali
Művészeti ág: Képző- és iparművészet

 

Táncos Laura

Tanulmányok:

1994-1997: Magyar Művelődési Intézet, Budapest

felsőfokú kórusvezetői bizonyítvány

1989-1993: Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, Szombathely magyar nyelv-és irodalom és ének-zene szakos általános iskolai tanári diploma

1985-1989: Landler Jenő Gimnázium és Eü. Szakközépiskola, Nagykanizsa

Munkahelyek:

2012 – : Overtones AMI, keyboard- és szolfézstanár Zalaszabar

1995-2012: Szent Cecília Zene- és Művészeti Iskola, Nagykanizsa, zeneoktatás

2007-2011: Fekete István Ált. Isk. és Alapfokú Műv.okt. Int. Borsfa, zeneoktatás

2009-2012: Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Pacsa magyar és ének-zene szakos tanár

2002-2009: Arany János, majd Suli Harmónia Általános Iskola, Felsőrajk, magyar és ének-zene szakos tanár

1994-1996: Állami Zeneiskola, Nagykanizsa mellékfoglalkoztatású zongoratanár

1993-2002: Vécsey Zsigmond Ált. Isk. Nagykanizsa, magyar és ének-zene szakos tanár

Tanfolyamok:

2010: Memóritechnikák és tanulási módszerek alkalmazásának lehetőségei az általános

iskolai oktatás és nevelés során

2008: Figyelemzavar tanórai kezelése, módszerek és eszközök

2007: Integrált pedagógiai rendszerű oktatás alapjai

Tanórai differenciálás a gyakorlatban

2006: Tevékenységközpontú pedagógiák alkalmazására való felkészítés

2005: ECDL START EU-konform számítógépes felhasználói jogosítvány

2003: A kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet kórusvezetői továbbképzése

1999: Eger: Nemzeti Alaptanterv művészeti oktatását segítő kórusvezetői továbbképzés

Képzés vezető tanára: Hollerung Gábor

1998. Gordon Iskola: Tanári eredményesség tanulása

További szakmai-pedagógiai tevékenységek:

2012-től folyamatosan: Fűzvölgyi Dalostársak nyugdíjas kórus vezetése

2009-től folyamatosan: szepetneki Veseli Zbor horvát kórus vezetése

2007-től folyamatosan: Nefelejcs Egyesület nyugdíjas kórusának vezetése Szepetneken

1999-től folyamatosan: Kodály Zoltán Énekkar vezetése Nagykanizsán

1993-2012: iskolai gyermekkarok vezetése, nyári kórustáborok szervezése, osztályfőnöki tevékenység, tehetséggondozás, versenyeztetés

1994-től folyamatosan tagja vagyok a Baráth Yvette által vezetett nagykanizsai Farkas Ferenc Énekegyüttesnek, mely hazai Cum Laude, nemzetközi arany és kórusolimpiai ezüst medálos minősítésű kórus

Telephely: Marcali
Művészeti ág: Zeneművészet
Szaktárgy: keyboardszolfézs

Üst Gyula

1982-től folyamatosan táncolok

1996-2013 Kis-Balaton Táncegyüttes művészeti vezetője

1998-2002 Táncművészeti Főiskola néptáncpedagógus szak

2005 koreográfus képzés

2014-től több táncegyüttesnél vendégkoreográfus, néptáncpedagógus.

Telephely: Marcali
Művészeti ág: Táncművészet
Szaktárgy: néptánc

pécs

Ancil Anita - zongora

Barth István - fuvola

Budapest 1937. 06.16.
Iskolák:
Ált.Fiúisk.Kőbánya
Ciszterci Főgimnázium Eger
Zenei Gimnázium, fuvola szak, Budapest (érettségi vizsga 1955.)
Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Prof.: Hartai Ferenc.( diploma vizsga: 1960.) – Végzettség: Fuvolaművész-tanár.
Munkahelyek:

1957- 1997. Pécsi Nemzeti Színház, Pécsi Szimfonikus Zenekar (szólamvezető I.fuvolás)
1997 nyugdíj
Pécsi Művészeti Szakközépiskola
Liszt F. Zeneműv. Főisk. Pécsi Tagozata ( 1957-1998. óradíjas tanár)
Pécsi Tudományegyetem kinevezett főiskolai adjunktus ( 1994- )
2003-2006. POTE. egyetemi docens ( fuvola, kamarazene,módszertan )
2006.03.01.POTE. óradíjas tanár ( tömeges elbocsájtások )
2005- Kolinda Müv. Isk.
2006- Belvárosi Állt. Isk. és AMI. Dombóvár
Zenekarok, melyekben első fuvolásként közreműködtem:

Pécsi Nemzeti Színház
Pécsi Szimfonikus Zenekar
Liszt Ferenc Kamarazenekar (Bp.)
Budapesti Vonósok
Weiner- Szász Kamarazenekar
Külföldi zenekari turnék:

Németország, Franciaország, Olaszország, Luxemburg, Anglia, Dánia, Oroszország, Finnország stb.

Szóló hangversenyek (a teljesség igénye nélkül):

Pécs Liszt-Terem
Nemzeti Színház
POTE Aula
Budapest ( Zeneakadémia )
Salerno
Varsó ( Magyar Intézet)
A felsorolt zenekarokkal előadott versenyművek:

Fuvolaversenyek:

Vivaldi: F-dúr,D-dúr,g-moll,c-moll,C-dur,a-moll (piccolo)
Mozart: C-dur-,G-dur-,D-dur
Farkas Ferenc: Concertino
Hidas Frigyes: Fantázia
Ismert kamarapartnerek:

Rolla János
Csánky Emilia
Pertis Zsuzsa
Lencsés Lajos
Gyöngyössy Zoltán
Kováts Lóránt
Maurice André
Kitüntetések:

Szocialista Kultúráért
Kiváló munkáért
Az Év Legjobb Zenekari Művésze
Doppler-díj
Liszt Ferenc-díj
Janus Pannonius-díj
Amtmann Prosper Emlékérem
Pro Communitate
Pannon Filharmonikusok örökös tagja
Zsűrizések:

Somogy megyei Kamarazene Találkozó (elnök több ízben)
Baranya Megyei Fuvolás Találkozó
Jeney Zoltán Ifjúsági Fuvolaverseny – Kaposvár
Nemzetközi Fuvolaverseny – Markneukirchen
„Elek Tihamér” Országos Középiskolai Fuvolaverseny – Debrecen
Richter János Zenei Versenyek – Győr
Kurzusok:

Nemzetközi Ifjúsági Zenei Tábor Pécs (20 alkalommal)

Országos Fuvolás Találkozókon (Debrecen, Kecskemét, Vác, Győr, Hódmezővásárhely, Budafok), Bólyi Fuvolás Tábor (10 alkalommal)

Továbbképzés zeneiskolai tanárok részére. Előadás címe: A fuvolaoktatás vokális alapjai.

Publikáció: A fafúvós hangszerek működésének fizikája. (fejezet megírása „A fafúvós hangszerek módszertana” c. főiskolai tankönyvben)

Jelenlegi pedagógiai programom: Éneklésen alapuló fuvolaoktatás 8-10 éves gyermekeknek a hangszer kialakulását követő, testméretükhöz igazodó, saját készítésű hangszereimen.

Telephely: Pécs
Művészeti ág: Zeneművészet
Szaktárgy: fuvola

Denke Mária - fuvola

Tanulmányok:

Liszt F. Zeneművészeti Főiskola Zene-és Énektanárképző Szak: zeneelmélet, szolfézs, énektanár

Zeneművészeti Szakközépiskola: fuvola
Budapesti Felsőfokú Karvezetőképző:”A” kat. minősítés

Munkahelyek: 2013-tól Talentum/ Overtones AMI:szolfézs

előtte:

2008 -2013-ig Agócsy László Zeneiskola: szolfézs
1989- 2009-ig Liszt F. Zeneisk.Pécs: szolfézs- fuvola
1968-89-ig Mohácsi Városi Zeneiskola: szolfézs, szolfézs-fuvola
1970-76 Ifjúsági Vegyeskar Mohács 502. ISZK.
1980-89-ig Sombereki Székely Népdalkör felnőtt és gyermek tagozat
1987-89-ig a Baranya Meggyei Szolfézs Munkaközösség vezetője

Kitüntetések:1981 Miniszteri Dícséret
2007 JeneyZoltán díj
Növendékeim teljesítményéért országos versenyeken:Kaposvár 2, Balassagyarmat 4 alkalommal tanári különdíjban részesültem.

Telephely: Pécs
Művészeti ág: Zeneművészet
Szaktárgy: szolfézs

Fejér Eleonóra - furulya, fuvola

Haszon Balázs - furulya, klarinét

Tanulmányok, végzettségek:

1996 – Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Pécs – zenetanár és kamaraművész diploma
2000 – Debreceni Egyetem Konzervatóriuma : fagottművész diploma
Szakmai tapasztalat, eddigi munkahelyek:

Liszt Ferenc Zeneiskola Pécs 2000-2003
Kontrasztok AMI 2003-
Pannon Filharmónikus Zenekar 1-2. fagott-kontrafagott 1994-
Egyéb:

Bazilika Mozart Zenekar – alapító tag
Hegeda együttes – alapító tag
Harmónia Fúvósötös – tag

Telephely: Pécs
Művészeti ág: Zeneművészet
Szaktárgy: furulyaklarinét

Horváth Judit - zongora

Végzettségek:
Pécsi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola – zongoratanár
Budapest Zeneakadémia – korrepetitor
Munkahelyek:

Pécsi Nemzeti Színház – korrepetitor
PTE Művészeti Kar – óraadó
10 éve tanítok zongorát zeneiskolában.
Tevékenység:
Telephely: Pécs
Művészeti ág: Zeneművészet
Szaktárgy: zongora

Horvai Zsuzsanna - gitár

Kanyar Adrienn - zongora

Kiss Szabolcs - furulya, trombita

Laduver Mihály - klarinét

Ördögné Hajdú Éva - hegedű

Szendrői Zsuzsanna

Tamás János - furulya, trombita

Kedves Szülők, meglévő és leendő tanítványaim!

Nem túl rövid életpályámat próbálom lehetőség szerint nem bő lére eresztve elétek tárni a teljesség igénye nélkül. Remélem nem veszitek zokon a bizalmas Tegeződést és statisztikainak tűnő adathalmazt.

1949 01 27 (rég volt), születtem elvileg Tokodon a gyakorlatban melette Ebszőnybányán (pici bányásztelepülés). Komló vonzotta szüleimet is, dinamikus fejlődése miatt, amit a bányának köszönhetett. 1955-ben kezdtem zeneiskolai tanulmányaimat Salamon Károly kürtművész majd dr Ábrahám László kürtművész kezeinek irányítása alatt. 1963- ban a pécsi konziban folytattam Decleva László, később Galambos János (MR Szimf. zkr.) keze alatt. Diplomámat Galambos János Tanár úrtól kaptam 1970-ben.

Pályám részletei – a teljesség igénye nélkül.

1970 szept. Énaktanár (Komló)

1970 okt. 16 Pécsi Nemzeti Szinház Zkr. -2011 09 30

1973-2003 tanítás a konzi-ban

2003-2006 tanítás a Főiskola felnőttképzésén

2007-től Gondolataim szerint kár lett volna veszni hagyni négy évtized szakmai tapasztalatát. Kopogtattam és hallgató fülekre találtam. Nagy örömmel próbálok legjobb tudásom szerint hozzájárulni az Overtones AMI munkájához.

Tevékenység:
Telephely: Pécs
Művészeti ág: Zeneművészet
Szaktárgy: furulya

Varga Ágnes - hegedű

Hódmezővásárhelyen születtem 1978-ban. A Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolába jártam. Hét évesen kezdtem hegedű tanulmányaimat a helyi zeneiskolában. Tíz éves koromtól Szegedre jártam a Király-Kőnig Péter Zeneiskolába. Középiskolai tanulmányaimat Kecskeméten a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában végeztem 1992-1996-ig. Zeneiskolai hegedű tanári és kamaraművész diplomát Pécsett az LFZF pécsi főiskolai tagozatán 2000-ben, hegedűművész és középiskolai hegedű tanári diplomát a Debreceni Egyetem Konzervatóriumában 2002-ben kaptam.

1997 óta tanítok hegedű tanárként, és foglalkozok óvodás korú csoportokkal is. Több nyáron vettem részt gyerekek zenei táboroztatásában. Volt olyan növendékem, aki felvételt nyert a Pécsi Művészeti Szakközépiskolába, majd a PTE Zeneművészeti Intézetébe.

Szeretek tanítani, mert számomra csodás dolog a gyerekek arcán a zene varázsát meglátni. Szerencsés vagyok, mert jó tanáraim voltak, akiktől rengeteg jót és értéket kaptam. Ezért van miből tovább adnom.

A Pannon Filharmonikus Zenekar Művészeként 1999 óta hegedülök az együttesben. Szeretem a kamarazenélést, amit a Brillante vonósnégyesben és a Varga Violini Hegedűnégyesben CD-re is rögzítettünk.

Mottóm Lord Yehudi Menuhin szavai: „A zenével egy kulcsot kaptam a kezembe, mely az emberek szívéhez vezet!”

Telephely: Pécs
Művészeti ág: Zeneművészet
Szaktárgy: hegedű

Villányiné Schiffer Lídia

1976.november 13-án születtem Pécsett. Férjem szintén muzsikus. Két leánygyermekünk van. Zenei tanulmányaimat 7 éves koromban kezdtem. A tanulmányaim folyamán végig a legkedvesebb hobbim a zenélés volt, ezért a muzsikus pályát választottam. Az iskoláim elvégzésével egyidejűleg, és azt követően több zenekarban játszottam, számos magyarországi koncerten és külföldi zenekari turnén vettem részt.

1997 óta volt szerencsém alap – közép – és felsőfokon tanítani, melyből számomra az alapfok a legkedvesebb.

Tanári munkám során nagyon fontosnak tartom a tanítványaimmal, a jó kapcsolat kialakítását. Az iskolai oktatásban a zenetanárnak van leginkább lehetősége az egyéni foglalkozások révén a gyermekek személyiségével és lelki világával foglalkozni. Igyekszem erre kiemelt figyelmet fordítani.

A zene tanulása olyan szabadidős elfoglaltság, ami az esztétikai és művészeti kompetenciák mellett számos egyéb tanulási készséget – képességet fejleszt. Ezzel élve minden növendékemet a tehetsége és motivációja mentén egyénre szabottan tanítok annak érdekében, hogy a legjobb teljesítményt tudjuk elérni. Nagy kihívás számomra a tehetség gondozása, amikor növendékeimet versenyre készíthetem, továbbá az is, amikor tanulási ill. magatartási nehézségekkel küzdő gyermekeknek segíthetek a zenepedagógia sajátos eszközeivel a tanulási és viselkedési problémáik megoldásában.

Tanári hitvallásom, hogy úgy tanítsunk, hogy a tanulóink szeressenek iskolába – zeneórákra járni, továbbá a tanulás, az új ismeretek megszerzésének örömével és sikerélményével történhessen mindaddig, amíg a gyermekeink iskolába járhatnak.

Végzettségem: Oboaművész – Tanár; Kamaraművész

Tanulmányaim:

Pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola: Csikós Miklós
Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola: Deák Árpád
Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Pécsi Tanárképző Intézete: Kerényi Sándor, Sturcz László
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Szegedi Tagozata: Meszlényi László
BME Közoktatás vezető képzés (folyamatban)
Munkahelyeim:

Kolinda Alapfokú Művészeti Iskola (furulya-oboa tanár) 1997-1999
Pannon Filharmonikusok (1-2. oboista, váltó angolkürt) 1996-2008
Pécsi Nemzeti Színház Zenekara (1-2. oboista, váltó angolkürt) 1996-2008
Pécsi Művészeti Szakközépiskola (óraadó oboa tanár) 2005-2007
Pécsi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola(óraadó oboa tanár) 1998-2000
Kontrasztok Alapfokú Művészeti Iskola (furulya-oboa tanár,tanszakvezető) 2000 –
Overtones Alapfokú Művészeti Iskola (furulya-oboa tanár,tagintézmény vezető) 2012-

Telephely: Pécs
Művészeti ág: Zeneművészet
Szaktárgy: furulya

Zsoldos Eszter - furulya, fuvola

Esztergomban születtem 1985-ben. Zenei tanulmányaimat 7 évesen kezdtem az esztergomi Zsolt Nándor Zeneiskolában. Középiskolai tanulmányaim végén döntöttem úgy, hogy zenével szeretnék foglalkozni. 2006-tól a Hermann Ottó Zeneművészeti Szakközépiskolában Székesfehérváron, majd 2008-tól a PTE Művészeti Karán tanulhattam fuvolát Dr. Drahos Béla és Hegyesi Gabriella keze alatt.
Tagja voltam az Esztergomi Szimfonikus Zenekarnak, majd egyetemi éveim alatt a Pécsi Vasutas Koncertfúvószenekarnak.

Jelenleg a Zsolnay Vilmos Fúvószenekar fuvolistája vagyok. 2009 óta tanítok alapfokon.

Munkahelyeim:

2016- Overtones Alapfokú Művészeti Iskola
2013- Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
2012-2014 Kontrasztok Alapfokú Művészeti Iskola
2010-2013 Diabelli Alapfokú Művészeti Iskola
2009-2010 Szentlőrinci Alapfokú Művészeti Iskola

Telephely: Pécs
Művészeti ág: Zeneművészet
Szaktárgy: fuvola